A Gangesz partjától a Dunáig: Magyar szanszkrit fordítók nyomában (Rövid esszék) 

Írta: Ferencz Mihály

Előszó

Kedves Olvasó! Üdvözöllek ezen a különleges szellemi utazáson, amely a Gangesz szent partjaitól a Duna mentéig ívelő kulturális hidat mutatja be. Ez a blog azoknak a magyar kutatóknak állít emléket, akik életüket az ősi indiai bölcsesség megismerésének és közvetítésének szentelik/szentelték.

A szanszkrit nyelv és az indiai szellemi hagyományok tanulmányozása nem csupán akadémiai gyakorlat. Ezek az ősi szövegek és tanítások olyan univerzális kérdésekkel foglalkoznak, amelyek ma is aktuálisak: mi a tudat természete, hogyan élhetünk harmonikus életet, milyen kapcsolat áll fenn az egyén és a kozmosz között. A magyar szanszkrititák munkássága révén ezek a mély belátások magyar nyelven is hozzáférhetővé váltak, gazdagítva ezzel saját szellemi kultúránkat. A magyar orientalisztika hagyománya a 18. századig nyúlik vissza, amikor Sajnovics János jezsuita atya elsőként hívta fel a figyelmet a magyar és a lapp nyelvek rokonságára, ezzel megnyitva az utat a komparatív nyelvészet felé. Később Kőrösi Csoma Sándor tibeti kutatásai nyomán alakult ki az a hagyomány, amely a magyar tudósokat az orientális nyelvek és kultúrák iránt érzékennyé tette. Ez a szellemi örökség folytatódott a 19. és 20. században azokkal a kiváló kutatókkal, akik a szanszkrit nyelv és az indiai filozófia területén alkottak maradandót.

Ebben a blogban olyan magyar tudósok munkásságát mutatom be, akik különböző korokban és különböző megközelítésekkel járultak hozzá az indiai szellemiség megismeréséhez. Találkozhatunk klasszikus filológusokkal, akik a szanszkrit szövegek kritikai kiadásával és fordításával foglalkoztak, filozófusokkal, akik az indiai gondolkodás mély struktúráit tárták fel, valamint modern kutatókkal, akik a tantrizmus, a jógafilozófia vagy a kashmiri śaivizmus területén végeznek úttörő munkát. Ezek a tudósok nem csupán fordítók vagy kutatók voltak, hanem kulturális közvetítők is, akik áthidalják a kelet és nyugat közötti szakadékot. Munkásságuk révén a magyar olvasóközönség hozzáférhet azokhoz az ősi indiai szövegekhez és tanításokhoz, amelyek évezredek óta formálják az emberi gondolkodást. A Vedáktól a Upanisadokon át a buddhista szútrakig, a tantrikus szövegektől a filozófiai traktátusokig széles spektrumot ölelnek fel ezek a fordítások és tanulmányok. A blog célja nemcsak a múlt tisztelete, hanem a jelen inspirálása is. Ezek a tudósok példája azt mutatja, hogy a mély szakmai elkötelezettség, a nyelvek iránti szeretet és a kultúrák közötti párbeszéd iránti nyitottság miként vezethet olyan eredményekhez, amelyek túlmutatnak a szűk szakmai körökön és szélesebb kulturális hatást gyakorolnak. Munkásságuk bizonyítja, hogy a kis nemzetek is képesek jelentős hozzájárulást tenni az egyetemes emberi tudás gyarapításához.

Minden esszé egy-egy kiválasztott személyiség portréja, amely bemutatja tudományos pályafutását, főbb műveit, valamint azt a szellemi kontextust, amelyben alkotott. Nem törekszem teljességre, inkább olyan reprezentatív figurákat választottam, akik különböző aspektusait képviselik a magyar szanszkrit kutatásnak. Célom, hogy ezek a rövid írások nemcsak informatívak legyenek, hanem inspirálóak is, és ráébresszék az olvasót arra a gazdag szellemi örökségre, amelyet ezek a tudósok hagytak ránk. A címben megjelenő "Gangesz partjától a Dunáig" képlete szimbolikus jelentést hordoz: az indiai civilizáció bölcső folyójától a magyar kultúra szimbólikus víziútjáig tartó szellemi kapcsolatot jelöli. Ez a kapcsolat nem egyirányú, hanem kölcsönös gazdagodást jelent: miközben a magyar kutatók megismerik és közvetítik az indiai bölcsességet, saját kulturális perspektívájukkal és tudományos módszereikkel újszerű megközelítéseket hoznak a nemzetközi orientalisztikába.

Remélem, hogy ezek az esszék nemcsak megismertetik az olvasót ezekkel a kivételes tudósokkal, hanem arra is ösztönzőleg hat majd, hogy mélyebben belemerüljön abba a gazdag szellemi világba, amelyet munkásságukkal tártak fel. Jó olvasást kívánok ehhez a különleges utazáshoz!

A Fordítók Axis Mundija

Kőrösi Csoma Sándorról nem csupán a magyar tudományosság kiemelkedő alakja, hanem egyfajta zarándokként is tekinthető, aki egész életét a tudás és a belső igazság keresésének szentelte. Bár neve leginkább a tibeti nyelv és kultúra első európai kutatójaként ismert, munkásságát áthatotta a hindu és buddhista bölcselet iránti mély tisztelet és érdeklődés. A nagy keleti utazásra nem pusztán tudományos céllal indult: belső késztetés vezette, amely mögött ott rejtőzött a szellemi hazatalálás vágya. Útja során eljutott Indiába, ahol életének utolsó éveit a tibeti buddhizmus tanulmányozásával töltötte, de közben a hindu gondolkodásmód is formálta látását és módszereit.

A szanszkrit nyelv alapos ismerete révén hozzáfért a hindu filozófia alapvető szövegeihez is, és a tibeti szövegek értelmezésében is számított a védikus alapokra. Kőrösi Csoma számára a tudás nem válhatott el a belső megtisztulás útjától: életmódja aszkétikus volt, visszavonultan, szinte szerzetesi egyszerűségben élt, s minden energiáját annak szentelte, hogy elmélyüljön a Kelet időtlen tanításaiban. Halála előtt éppen a hindu szent hely, Dardzsiling felé tartott, hogy ott vonuljon vissza a Himalája csöndjébe – nem könyveket írni, hanem elcsendesedni, s talán elérni azt, amit a hindu hagyomány mokṣának, a végső felszabadulásnak nevez. Bár ő maga nem írt filozófiai műveket, élete és szellemi útja olyan példaként áll előttünk, amelyben a hindu bölcselet nemcsak gondolatként, hanem életté formálódott: az igazság keresésének minden árat vállaló, önzetlen és teljesen odaadó ösvényévé. Kőrösi Csoma nemcsak tudós volt, hanem zarándok és beavatott – a csendes tudás embere, akinek útja ma is tanít.Kőrösi Csoma Sándor életműve nem terjedelmes a szó klasszikus értelmében, ám annál jelentősebb: ő volt az első európai, aki rendszerezetten tanulmányozta a tibeti irodalmat, és ezzel nemcsak a tibeti, hanem közvetve a hindu és indiai filozófiai hagyomány megértéséhez is kaput nyitott. Munkáinak nagy része kéziratos formában vagy tudományos közleményekben maradt fenn, ám ezek máig hivatkozási alapok.

Legjelentősebb műve a "Tibeti–angol szótár" (A Dictionary of the Tibetan Language) és a "Tibeti nyelvtan" (Grammar of the Tibetan Language), amelyeket 1834-ben adott közre a brit Kelet-Indiai Társaság támogatásával. Ezek nem egyszerű nyelvészeti munkák, hanem mély kulturális és filozófiai bepillantást nyújtanak a tibeti buddhizmus szöveghagyományába, amelynek alapjai szoros kapcsolatban állnak az indiai (különösen mahāyāna és advaita vedānta hatású) forrásokkal. A tibeti buddhista kánon – a Kanjur és Tanjur – vizsgálata során Kőrösi számos olyan filozófiai szöveget is feldolgozott, amelyek eredetileg szanszkrit nyelven íródtak, s amelyeket a hindu és buddhista gondolkodás közösen őriz.

Fontos műve az "Essay Towards a Dictionary, Tibetan and English", amelyben több ezer tibeti szó mellett filozófiai fogalmakat is értelmez – köztük olyanokat, mint karma, saṁsāra, nirvāṇa, skandha, dharma, amelyek a hindu vallásfilozófiában is központi szerepet játszanak. Bár nem írt klasszikus értelemben vett fordításokat védikus vagy upaniṣadikus szövegekből, a tibeti változatokon keresztül ezek szelleme és fogalomvilága mégis megjelenik a munkásságában.

Törekvése nem a népszerűsítés volt, hanem a nyugati tudományos világ számára akarta feltárni azt a lenyűgöző belső univerzumot, amit a keleti bölcselet rejt. Művei először nyitották meg a lehetőséget, hogy a magyar és európai kutatók első kézből tanulmányozhassák a tibeti–indiai hagyomány szövegeit, s ezáltal a hindu gondolkodás egy teljesen új dimenziója vált elérhetővé. Kőrösi Csoma így nemcsak tudós volt, hanem szellemi híd a kultúrák és világképek között.

1. Rész

A magyar szellemi élet egyik kevésbé ismert, de rendkívül gazdag területe a szanszkrit irodalom és filozófia magyarországi recepciója. Évszázadok óta dolgoznak magyar tudósok azon, hogy a világ egyik legősibb írott hagyományának kincseit közelebb hozzák a magyar olvasóközönséghez. Ebben a sorozatban azokat a nyelvészeket, indológusokat és filozófusokat mutatom be - Kőrösi Csoma Sándor és Weöres Sándoron túl - , akik hidat építettek a védikus és klasszikus indiai kultúra, valamint a magyar szellemiség között. Munkájuk révén váltak elérhetővé számunkra az Upanisádok bölcsességei, a Mahábhárata és a Rámájana epikus történetei, a buddhista szútrák tanításai, vagy éppen Kálidásza költészetének páratlan szépsége. Ezek a fordítók és kutatók nemcsak nyelvi közvetítők voltak, hanem kulturális nagykövetei egy több ezer éves civilizációnak.

Ligeti Lajos (1902-1987) - Az orientalisztika nagyja

Ligeti Lajos neve a magyar orientalisztikában legendás. Bár elsősorban mongolisztikai és turkológiai munkásságáról ismerjük, szanszkrit tanulmányai és fordításai is jelentős helyet foglalnak el tudományos életművében. Ligeti Lajos Budapesten született, és pályafutását a különböző ázsiai nyelvek és kultúrák iránt érzett szenvedélye határozta meg. A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, majd hamar az orientális nyelvészet élvonalába került. Szanszkrit ismereteit főként összehasonlító nyelvészeti kutatásaiban kamatoztatta - különösen akkor, amikor a mongol és török nyelvek indiai kapcsolatait vizsgálta. Ligeti szanszkrit fordítói munkássága elsősorban tudományos jellegű volt. Klasszikus szanszkrit nyelvtanok és lexikográfiai munkák magyarra ültetésével járult hozzá ahhoz, hogy a magyar indológia szilárd alapokra épüljön. Különösen jelentősek voltak azok a tanulmányai, amelyekben szanszkrit szövegek mongol és török megfelelőit elemezte, ezáltal feltárva a kulturális átjárások bonyolult rendszerét Ázsia különböző régiói között.

Bár Ligeti Lajos nem volt tipikus értelemben vett szanszkrit-fordító, tudományos precizitása és nyelvészeti szaktudása példamutató volt a későbbi generációk számára. Munkássága bizonyítja, hogy a szanszkrit nyelv ismerete nélkülözhetetlen minden olyan kutató számára, aki Ázsia kulturális és nyelvi kapcsolatrendszereit kívánja megérteni.Különálló műve a szanszkrit nyelvről nem jelent meg.

2. Rész

Sir Stein Aurél (1862-1943)

A nagy felfedező indológus Sir Marc Aurel Stein alakja egyedülálló a magyar orientalisztika történetében. Bár neve elsősorban a Selyemút mentén végzett régészeti feltárásairól ismert világszerte, indológiai munkássága és szanszkrit szövegekkel végzett filológiai kutatásai alapvetően meghatározták a klasszikus indiai történetírás modern tudományos megközelítését.

Stein Aurél Budapesten született, és már fiatal korában megmutatkozott kivételes nyelvi tehetsége. Egyetemi tanulmányait Bécsben, Lipcsében és Tübingenben folytatta, ahol alapos indológiai és orientalisztikai képzésben részesült. Szanszkrit ismereteit a kor legkiválóbb német és osztrák professzoroktól sajátította el, majd ezeket a tudását később saját kutatásaiban kamatoztatva vált a terület egyik legbefolyásosabb alakjává. Stein Aurél legjelentősebb indológiai teljesítménye a Kashmíri Kalhana Rājataraṃginī c. történeti elbeszélő költeményének kritikai kiadása volt. Ez a 12. századi szanszkrit mű Kashmír történetét beszéli el költői formában, és egyike a legfontosabb indiai történeti forrásoknak. A Rājataraṃginī kritikai feldolgozása rendkívül összetett filológiai munkát igényelt. Stein nemcsak a szanszkrit szöveg nyelvi nehézségeivel kellett hogy megbirkózzon, hanem a kézirat-hagyomány különböző változatait is össze kellett egyeztetnie, és historikai szempontból értékelnie kellett a benne szereplő információkat. Munkája során számos szanszkrit kéziratot tanulmányozott át, és ezek alapján készítette el a szöveg végleges, tudományos igényű változatát.

Stein Aurél szanszkrit filológiai munkájában a 19. század végi német tudományosság precizitását ötvözte saját terepkutatási tapasztalataival. Különösen értékes volt az a szemléletmód, hogy a szöveges forrásokat mindig összevetette a régészeti és földrajzi adatokkal. Így a szanszkrit fordításai és kommentárjai nem pusztán nyelvészeti teljesítmények voltak, hanem komplex kulturális és történeti értelmezések. A Rājataraṃginī esetében például nemcsak a szanszkrit nyelvű szöveg filológiai problémáit oldotta meg, hanem a benne említett helyneveket, dinasztiákat és eseményeket is azonosította valós történelmi kontextusában. Ez a multidiszciplináris megközelítés tette igazán forradalmiivá az ő módszerét.

Sir Stein Aurél munkássága bizonyította, hogy a magyar kutatók képesek világszínvonalú eredményeket elérni a szanszkrit filológia területén. Az ő példája inspirálta a később generációkat, és megmutatta, hogy a szanszkrit szövegek tanulmányozása nemcsak nyelvi gyakorlat, hanem kulcs lehet az indiai civilizáció mélyebb megértéséhez.

Sir Stein Aurél főbb művei

Szanszkrit és indológiai művek: Kalhana's Rājataraṃginī (3 kötet) - A Kashmíri királykrónika kritikai kiadása, amelyet Kalhana nyolc könyvben és összesen nyolcezer sorban írt meg hazája történetét a kezdetektől 1148-ig. Stein volt ennek a műnek egyik legnagyobb tudósa, és a fordítást a Mohand Marg nevű, 11000 láb magasságban fekvő helyen végezte a Himalájában.

Expedíciós és régészeti művei (magyarul megjelent):

"Homokba temetett városok" (A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára, Bp., 1908) 

 "Közép-ázsiai utam (1906–1908)" (fordította: Halász Gyula; Lampel, Bp., 1909) 

 "Ősi ösvényeken Ázsiában I-II." - A Palatinus Kiadó 2007-ben adta ki Felföldi Szabolcs, szegedi régész-történész gondozásában 

"Ázsia halott szívében" - szintén megjelent magyarul 

Tudományos publikációk:

"Archaeological Notes from the Hindukush Region" (J.R.A.S., 1944, pp. 1–24) 

Hagyatéka:

Stein "valamennyi kiadványát rögtön megjelenésekor az "Akadémia szép könyvtárának" küldte meg, és könyvtárának többi része végrendelete értelmében került a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárába, halála után tizennégy évvel. Stein Aurél angol nyelvű könyveit évtizedenként adják ki újra meg újra Angliában és Indiában, ami munkásságának folyamatos nemzetközi elismerését mutatja. A Rājataraṃginī kritikai kiadása maradt Stein legjelentősebb szanszkrit filológiai teljesítménye, amely különösen értékes, mert Indiában az ő műve az egyetlen történeti munka a szó európai értelmében.

3. Rész

Dezső Csaba - A szanszkrit költészet magyar tolmácsa

Dezső Csaba tudományos pályafutása az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kezdődött, ahol kettős szakon szerezte meg diplomáját: indológia és latin filológia szakon. Ez a kombináció korántsem volt véletlen - a latin filológiai képzettség szilárd alapot nyújtott a szanszkrit szövegekkel való munkához, hiszen mindkét terület a klasszikus filológia módszertanán alapul.

A magyar indológiai oktatás hagyományai ebben az időszakban még erősen kötődtek a 19. századi német orientalisztikai iskolához. Dezső Csaba itt sajátította el azokat az alapvető készségeket - a paleográfiai ismereteket, a kritikai szövegkiadás technikáját, az összehasonlító nyelvészeti módszereket -, amelyek nélkül lehetetlen komolyan foglalkozni szanszkrit irodalommal.

A latin filológiai képzés különösen értékes volt számára, mert megtanította a klasszikus szövegek irodalmi és retorikai elemzésének finom eszközeit. Ez a tudás később kiemelkedően hasznosnak bizonyult a szanszkrit költészet és dráma vizsgálatában, ahol a retorikai alakzatok és poétikai konvenciók ismerete alapvető fontosságú.1998-ban Dezső Csaba az egyetem történetének egyik legrangosabb intézményébe, a Balliol College-ba nyert felvételt DPhil tanulmányokra. Témavezetője Alexis Sanderson professzor lett, aki az All Souls College tagjaként a világon talán a legelismertebb Kashmiri Shaivizmus kutató.

Sanderson professszor választása sorsszerű volt Dezső Csaba pályája szempontjából. Sanderson nemcsak a tantrikus hagyományok legnagyobb szakértője, hanem olyan filológus, aki a legmagasabb tudományos színvonalon egyesíti a szövegkritikai precizitást a kulturális és vallástörténeti megértéssel. Az ő irányítása alatt Dezső Csaba megismerkedett a szanszkrit filológia legmodernebb módszereivel.Dezső Csaba doktori témájának választása merész és újszerű volt. Bhaṭṭa Jayanta 9. századi kashmiri filozófus Āgamaḍambara című szatirikus színművét választotta ki kritikai kiadásra és kommentált fordításra. Ez a mű különlegesen összetett kihívást jelentett: egyszerre kellett megbirkóznia a kashmiri szanszkrit nyelvi sajátosságaival, a 9. századi vallásfilozófiai vitákkal és a klasszikus indiai drámairodalmi konvenciókkal.

Az Āgamaḍambara (kb. "Vallási heccpokol") a különböző vallási rendszerek - buddhista, jaina, śaiva - képviselőinek szatirikus ábrázolása izgalmas betekintést nyújt a középkori indiai szellemi életbe. A mű feldolgozása során Dezső Csabának nemcsak nyelvészeti, hanem vallástörténeti és drámatörténeti ismereteit is kamatoztatnia kellett.Az oxfordi évek során Dezső Csaba olyan környezetbe került, ahol a szanszkrit kutatás a legmagasabb nemzetközi színvonalon folyt. A Balliol College könyvtára, a Bodleian Library kézirat-gyűjteménye és a neves professzorok közelsége lehetőséget adott arra, hogy megismerje a szanszkrit filológia legmodernebb irányzatait és módszereit. Különösen fontosak voltak azok a szemináriumi beszélgetések és kollokviumok, amelyek során nem csak a szövegkritikai problémákról, hanem a szanszkrit irodalom kulturális és társadalmi kontextusáról is elmélyült vitákat folytattak. Ez a holisztikus megközelítés később jellemezni fogja Dezső Csaba egész tudományos munkásságát.Az oxfordi években szerzett tapasztalatok és kapcsolatok megalapozták azt a nemzetközi elismertséget, amely lehetővé tette számára, hogy később a Clay Sanskrit Library-hoz és más prestigiózus kiadókhoz kapcsolódjon. Az itt megszerzett tudományos módszertan és kritikai szemlélet jellemzi majd minden későbbi munkáját.Dezső Csaba pályafutása olyan tudományos odaadás és nemzetközi nyitottság történetét meséli el, amely példaértékű a magyar orientalisztika számára. Kutatói útja már 1999-ben a kézirat-gyűjtés klasszikus hagyományával kezdődött, amikor a Max Müller Fund támogatásával Gujaratban és Pune-ban gyűjtött szanszkrit kéziratok másolatait.

A következő évben, 2000-ben Kathmandu Nemzeti Levéltárában folytatta a munkát - szintén a prestigiózus oxfordi Max Müller Fund támogatásával. Ez a tevékenység alapvető fontosságú volt, hiszen a szanszkrit irodalom számos műve kizárólag kéziratokban maradt fenn, és ezek feltárása nélkül lehetetlen az autentikus filológiai munka. 2001-ben már kétirányú küldetést teljesített Indiában: egyrészt folytatta a kézirat-gyűjtést Pondicherryben, Tanjavurban és Mysore-ban, másrészt az ICCR (Indian Council for Cultural Relations) támogatásával tudományos publikációkat szerzett be a budapesti Indoeurópai Tanulmányok Tanszéke számára. Ez utóbbi tevékenység azt mutatja, hogy már ekkor a magyar indológiai oktatás fejlesztésében is aktív szerepet vállalt.

2002 és 2012 között Dezső Csaba olyan kezdeményezésbe fogott, amely egyedülálló a magyar, sőt az európai orientalisztikában: megszervezte és vezette a Nemzetközi Intenzív Szanszkrit (Nyári) Visszavonulásokat. Ezeket a programokat hét alkalommal rendezte meg különböző helyszíneken - Csíkszeredában, Murzasichlén, Pondicherryben, Kőszegen és Angkorban.Ezek a retreatok nem pusztán nyelvi kurzusok voltak, hanem olyan mélyreható szanszkrit tanulási élményt kínáltak, amely a nyelv spirituális és kulturális dimenzióit is magában foglalta. A helyszínek választása sem volt véletlen: a Kárpátoktól Kambodzsáig ívelő földrajzi sokszínűség azt sugallta, hogy a szanszkrit kultúra univerzális értékeket hordoz.2005 és 2006-ban ismét Dél-Indiában tartózkodott, ezúttal a francia EFEO (École française d'Extrême-Orient) intézetében végzett kutatómunkát Pondicherryben és Tamil Nadu-ban. Ez a periódus különösen fontos volt, mert ekkor mélyedt el a dél-indiai kultúrák tanulmányozásában. 2009 júliusában és augusztusában újra Pondicherryben járt, ahol részt vett a Második Nemzetközi Korai Tantra Workshopon, valamint a Klasszikus Tamil Nyári Szemináriumon. Ez utóbbi különösen jelentős, hiszen a tamil irodalom ismerete nélkülözhetetlen a szanszkrit szövegek dél-indiai recepcióját vizsgáló kutató számára.

2010 júliusában Hamburgban vett részt a Harmadik Nemzetközi Korai Tantra Workshopon. Ez a kutatási irány - a korai tantrikus hagyományok vizsgálata - a szanszkrit filológia egyik legnehezebb és legkényesebb területe, amely rendkívüli nyelvtudást és kulturális érzékenységet igényel.

Ezek a tanulmányutak és kutatóévek nem pusztán képzési állomások voltak Dezső Csaba pályáján, hanem egy módszertani megközelítés kialakulásának történetét írják le. A kézirat-gyűjtéstől a nemzetközi workshopokon való részvételig, a nyelvi intenzívektől a kulturális elmélyülésig - minden tapasztalat hozzájárult ahhoz, hogy olyan szanszkrit filológussá váljon, aki egyszerre képes a legpontosabb tudományos munkára és a legszélesebb kulturális közvetítésre.

Ez a sokoldalú felkészültség tükröződik majd későbbi publikációiban és fordításaiban, amelyek a nemzetközi szanszkritológia élvonalába emelték a magyar indológiát.

Dezső Csaba főbb publikációi, könyvei:

Dāmodaraguptaviracitaṃ Kuṭṭanīmatam - A kéjnő tanácsai (társszerző: Dominic Goodall, 2012) Ez a mű Dāmodaragupta 8. századi szanszkrit szerző pikáns, szatirikus művének kritikai kiadása és fordítása. A könyv a prostituáltak világába enged betekintést az ókori Indiában, és egyben társadalomkritikai elemzést nyújt a korabeli erkölcsi viszonyokról. A Groningen Oriental Series keretében megjelent munka a szanszkrit irodalom egy kevéssé ismert, de kulturális szempontból rendkívül fontos ágát tárja fel.

Négy beszélgetés - Shyámilaka, Vararuchi, Shúdraka & Íshvaradatta művei (társszerző: Somadeva Vasudeva, 2009)Ez a kötet négy klasszikus szanszkrit szerző "causerie" vagy társalgási műfajú alkotásait tartalmazza. Ezek a művek az udvari társalgás kifinomult hagyományát képviselik, és betekintést nyújtanak az ókori indiai arisztokrácia szellemi világába. A Clay Sanskrit Library sorozatban megjelent kötet a New York University Press gondozásában látott napvilágot.

Jayanta Bhaṭṭa: Sok hűhó a vallásért (2005) A 9. századi kashmiri filozófus Bhaṭṭa Jayanta Āgamaḍambara című szatirikus drámájának kritikai kiadása és fordítása, amely Dezső Csaba doktori disszertációjából nőtt ki. A mű a különböző vallási irányzatok - buddhista, jain, śaiva - képviselőinek szellemes parodiája keresztül mutatja be a középkori indiai vallásfilozófiai vitákat.

Szerkesztett kötet:

Indiai nyelvek és szövegek az idők során - Töttössy Csaba professzor tiszteletére (2007) Magyar indológusok tanulmánygyűjteménye, amely átfogó képet nyújt a hazai indiai tanulmányok színvonaláról és sokszínűségéről.

Válogatott tanulmányok:

"Ihletett költészet" - Śāntākaragupta drámája Sudhana herceg és a kinnarī legendájáról (2014)Részletes elemzés egy középkori szanszkrit drámaíró művéről, amely az indiai mitológia egyik legszebb szerelmi történetét dolgozza fel.

"A Kuṭṭanīmata apokrif befejezése" (2012) Filológiai tanulmány, amely a szöveghagyományozás problémáit vizsgálja egy klasszikus szanszkrit mű esetében.

"A haragos yakṣa és a király története, aki majdnem lefejezte magát" (2012) Dhanapāla Tilakamañjarī című regényének részletes elemzése, amely betekintést nyújt a középkori indiai próza szövegtechnikájába.

"Találkozások vetālákkal: Tanulmányok fabulózus lényekről I" (2010) A szanszkrit irodalom mitikus lényeinek rendszeres vizsgálata, amely része volt nagyobb OTKA-kutatásának.

Magyar nyelven megjelent munkái:

"A Kuṭṭanīmata kritikai kiadásának szükségessége és lehetősége" (2005) Módszertani tanulmány arról, hogyan lehet megbízható szövegkiadást készíteni egy többszörösen hagyományozott szanszkrit műből.

"Az ókori India" (2003)Manusmṛti (Manu törvénykönyve) 9. könyvének, valamint a 8. és 10. könyv részeinek magyar fordítása, kommentárokkal. Ez az egyik legfontosabb forrásmunka az ókori indiai joggyakorlat megértéséhez.

"Vallási tolerancia Kasmírban a 10. század fordulóján" (2003) Történeti tanulmány a középkori Kashmir szellemi sokszínűségéről és a különböző vallási irányzatok együttéléséről.

Egyéb fordítási munkák: Dezső Csaba hindi és urdu novellák fordítását is végezte, ezzel is hozzájárulva a modern indiai irodalom magyar megismeréséhez.

Dezső Csaba munkássága a magyar szanszkritológia nemzetközi szintű elismerését jelenti. Publikációi a legrangosabb nemzetközi folyóiratokban és kiadóknál jelennek meg, ami bizonyítja, hogy a magyar indológiai kutatás képes világszínvonalon teljesíteni. Munkáival hozzájárul ahhoz, hogy a szanszkrit irodalom kevésbé ismert területei is feltáruljanak a tudományos közönség előtt.

4. Rész

Törzsök Judit: A kashmiri śaivizmus és tantra kutatója

Amikor a klasszikus indiai vallásfilozófia legkomplexebb és legmélyebb hagyományairól beszélünk, Törzsök Judit neve nem kerülhető meg. A magyar származású kutató, aki jelenleg a párizsi École Pratique des Hautes Études (EPHE) professzora, évtizedek óta a kashmiri śaivizmus és a tantrikizmus egyik legkiválóbb nemzetközi szakértője.

Törzsök Judit tudományos karrierje az Oxfordi Egyetemen kezdődött, ahol 1999-ben szerezte meg doktori fokozatát orientalisztika szakon, szanszkrit specializációval. Doktori disszertációjának címe már jelzi kutatási területének középpontját: "The Doctrine of Magic Female Spirits: A critical edition of selected chapters of the Siddhayogeśvarīmata (tantra) with annotated translation and analysis" (A mágikus női szellemek tana: A Siddhayogeśvarīmata tantra kiválasztott fejezeteinek kritikai kiadása annotált fordítással és elemzéssel).
A disszertáció már ekkor világossá tette, hogy Törzsök különös figyelmet fordít a śākta tantrákra, azokra a szövegekre, amelyek az istennő-kultuszok és a női spiritualitás tantrikizmusban betöltött szerepére összpontosítanak.

Kutatási területei

Törzsök Judit elsődleges kutatási területe a klasszikus śaivizmus, különösen a śākta śaiva hagyományok (istennő-kultuszok) tanulmányozása. Munkássága a 12. század előtti indiai śaivizmus korai történetére fókuszál, szanszkrit források alapján, különös tekintettel a śākta tantrákra.

Törzsök kutatásainak egyik központi figurája Abhinavagupta, a 10-11. századi kashmiri filozófus és esztéta, aki a kashmiri śaivizmus egyik legnagyobb teoretikusa volt. Törzsök számos tanulmányában vizsgálja Abhinavagupta tantrikizmussal kapcsolatos forrásait, különösen azokat a műveket, amelyek a színházi előadás és a tantrikus gyakorlat közötti kapcsolatokat tárják fel.
Különösen figyelemreméltó munkája a színházról és a színészi játékról Abhinavagupta tantrikus forrásaiban ("Theatre, Acting and the Image of the Actor in Abhinavagupta's Tantric Sources"), amely bemutatja, hogyan kapcsolódik össze a rasa-elmélet (az esztétikai élmény tanának) és a tantrikus spiritualitás.

Főbb publikációi és kutatási projektjei:

Törzsök Judit kiterjedt publikációs tevékenységet folytat, amely magában foglalja kritikai kiadásokat, fordításokat és tanulmányokat. Kutatásai nem csupán filológiai pontossággal, hanem mélyreható filozófiai elemzéssel is jellemezhető.

Tantrikus rituálé és filozófia:

Egyik jelentős tanulmánya, "The Search in Śaiva Scriptures for Meaning in Tantric Ritual" (A tantrikus rituálé jelentésének keresése a śaiva írásokban) rámutat arra, hogy nemcsak a magyarázók, hanem maguk a śaiva szentírások is kísérleteket tesznek a rituálé jelentésének és funkciójának megértésére.
Egy másik fontos munkája, "Nondualism in Early Śākta Tantras: Transgressive Rites and Their Ontological Justification in a Historical Perspective" (A nemdualizmus a korai śākta tantrákban: Áthágó rítusok és ontológiai igazolásuk történeti perspektívában) a 'nemdualitás' (advaya/advaita) terminus rituális és filozófiai jelentését vizsgálja a 6-9. századi korai śākta tantrákban.

Nemzetközi kutatási együttműködések

Törzsök jelenleg több jelentős nemzetközi kutatási projektben vesz részt:

• Tantric Dictionary (Tantrikus szótár): Az Osztrák Tudományos Akadémia projektje
• Skandapurāṇa projekt: Leiden-Kyoto együttműködés
• ERC Śivadharma projekt: Nápolyi központú kutatás

Ezek a projektek a tantrikus hagyomány filológiai és történeti kutatásának élvonalában helyezkednek el, és Törzsök részvétele mutatja a magyar kutató nemzetközi elismertségét.

Sanskrit költészet és klasszikus színház:

Kutatási érdeklődése túlmutat a tantrikizmuson: a szanszkrit költészet és a klasszikus indiai színház területén is jelentős munkát végez. Különösen említésre méltó Murāri Anargharāghava című művének tanulmányozása és fordítása, amely a Rāmāyaṇa történetén alapuló dráma.

A magyar indológia nemzetközi képviselete:

Törzsök Judit munkássága kiváló példája annak, hogyan járulhatnak hozzá a magyar kutatók a világszintű tudományos diskurzushoz. A kashmiri śaivizmus és tantra kutatásában betöltött szerepe nemcsak a magyar indológiai hagyomány folytatását jelenti, hanem annak nemzetközi szintre emelését is. Az École française d'Extrême-Orient (EFEO) és a párizsi École Pratique des Hautes Études professzora pozíciójában Törzsök hozzájárul a következő kutatógenerációk képzéséhez is, így hatása túlmutat a saját kutatási eredményein.

Törzsök Judit tudományos pályafutása azt példázza, hogy a magyar kutatók képesek a legspecializáltabb és legkomplexebb tudományterületeken is nemzetközi szinten kiemelkedő eredményeket elérni. A kashmiri śaivizmus és tantra kutatásában végzett munkája nemcsak a tudományos közösség számára értékes, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy jobban megértsük az indiai spirituális hagyományok legmélyebb és legrafináltabb dimenzióit.
Munkássága révén a Gangesz partjainak ősi bölcsessége a Duna mentéig ér el, gazdagítva ezzel a magyar tudományos kultúrát és erősítve a kelet-nyugati szellemi dialógust.

5. Rész

Szántó Péter-Dániel: Buddhológus és tantrikus szövegek szakértője 

A kortárs magyar buddhológia egyik legkiválóbb képviselője Szántó Péter-Dániel, aki jelenleg az ELTE BTK Kelet-Ázsiai Tanulmányok Intézet Buddhológia és Tibetológia Tanszékének vezetője. Munkássága a tantrikus buddhizmus legkomplexebb szövegeinek filológiai és történeti kutatására összpontosít, különös tekintettel a késői tantrikus buddhista irodalom kritikai kiadásaira és elemzésére.

Szántó kutatási tevékenysége a buddhista tantrikus hagyomány olyan területeire terjed ki, amelyek mind filológiai pontosságot, mind mély filozófiai megértést igényelnek. Kutatási területei között szerepel a buddhizmus, a szanszkrit és tibeti nyelv, az indiai kéziratok tanulmányozása és a tantrikizmus, amelyek összefonódásában olyan szintézist alkot, amely nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket hoz. A buddhológus tudományos pályafutásának egyik legjelentősebb vállalkozása a haṭhayóga legkorábbi szövegeinek kutatása. James Mallinson professzorral közösen dolgozta ki az Amṛtasiddhi és a proto-Amṛtasiddhi kritikai kiadását, amely a legkorábbi haṭhayóga szövegeket és azok tantrikus buddhista hátterét tárja fel. Ez a monumentális munka 2021-ben jelent meg az Institut Français de Pondichéry és az École française d'Extrême-Orient közös kiadásában, és 2022 decemberében nyílt hozzáféréssel is elérhetővé vált.

Szántó különös figyelmet fordít a tantrikus buddhista irodalom olyan aspektusaira, amelyek a vallási hagyományok közötti átjárhatóságot mutatják. Egyik jelentős tanulmánya a Praśnottararatnamālikā című szövegről szól, amely egy 62 kérdés-felelet párt tartalmazó kis traktátus, s rendkívüli módon hindu, dzsaina és buddhista hagyományokban egyaránt fennmaradt. Ez a kutatás rávilágít arra, hogy a középkori India vallási hagyományai mennyire összefonódtak egymással, és hogy bizonyos szövegek hogyan vándoroltak át a vallási határokon. A tantrikus szövegek filológiai munkája mellett Szántó elméleti kérdésekkel is foglalkozik, különösen a tantrikus buddhista irodalom késői korszakának jellemzőivel. Egyik fontos tanulmánya "On the Permeable Boundary between Exegesis and Scripture in Late Tantric Buddhist Literature" címmel jelent meg 2016-ban, amely a kommentár és az szentírás közötti elmosódó határokat vizsgálja a késői tantrikus buddhista irodalomban. Ez a munka azt mutatja be, hogyan válik a magyarázat fokozatosan kanonikus szöveggé, és hogyan alakulnak át a hermeneutikai gyakorlatok magukká a vallási tekintélyekké.

Jelenleg több jelentős szövegkiadáson dolgozik, köztük a Gurupañcāśikā új kiadásán, a Samvarodayā maṇḍalopāyikā kritikai kiadásán és az Anāvilatantra szövegén. Ezek a projektek mind a vajrayāna buddhizmus kevésbé ismert, de fontos szövegeit teszik hozzáférhetővé a tudományos közösség számára. A vajrayāna hagyomány ezen "kisebb" szövegeinek publikálása különösen jelentős, mert gyakran ezek őriznek meg olyan tanításokat és rituális gyakorlatokat, amelyek a nagyobb, jól ismert szövegekben nem szerepelnek.

Szántó nemzetközi elismertségét jelzi, hogy több prestigiózus intézményben tölt be vendégprofesszori vagy kutatói pozíciókat. Kapcsolatban áll az All Souls College-dzsal Oxfordban, valamint a hamburgi Egyetem Tantrikus Tanulmányok Központjával, ahol szintén aktív kutatómunkát folytat. Ez a nemzetközi beágyazottság lehetővé teszi számára, hogy hozzáférjen a világ legfontosabb kéziratgyűjteményeihez és együttműködjön a terület vezető szakembereivel. A magyarországi buddhológiai oktatásban betöltött szerepe szintén kiemelkedő. Az ELTE BTK Kelet-Ázsiai Tanulmányok Intézetében a Buddhológia és Tibetológia Tanszék vezetőjeként nemcsak saját kutatásait folytatja, hanem a következő kutatónemzedék képzésében is részt vesz. A magyar buddhológiai oktatás fejlesztése különösen fontos, hiszen ez az a terület, ahol a klasszikus filológiai módszerek találkoznak a vallástudományi megközelítésekkel és az orientalisztika legújabb eredményeivel.

2024-ben megjelent legújabb munkája Klaus-Dieter Mathes professzorral közösen írt kötet Saraha spontán dalairól, amelyet az Advayavajra és Mokṣākaragupta által írt kommentárokkal együtt adtak ki. A "Saraha's Spontaneous Songs: With the Commentaries by Advayavajra and Mokṣākaragupta" című kötet a Wisdom Publications gondozásában jelent meg, és jelentős hozzájárulás a mahāmudrā hagyomány megértéséhez. Saraha dohākośája a tantrikus buddhizmus költői hagyományának egyik legfontosabb alkotása, amelynek tanulmányozása nemcsak filológiai, hanem spirituális szempontból is rendkívül értékes.

Szántó munkássága azt példázza, hogy a modern buddhológiai kutatás hogyan képes összeegyeztetni a hagyományos filológiai precizitást a kortárs vallástudományi módszerekkel. A tantrikus szövegek kritikai kiadása nem csupán technikai feladat, hanem olyan kulturális közvetítő tevékenység is, amely hozzáférhetővé teszi az ősi bölcsességet a modern olvasóközönség számára. Ezáltal Szántó Péter-Dániel munkássága nemcsak a szakmai közösség számára jelent hozzáadott értéket, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy a buddhista tantrikus hagyomány gazdag öröksége ne vesszen el a modern világ forgatagában.

A kortárs magyar orientalisztika e kiemelkedő alakja révén a Gangesz partjainak ősi tanításai újra életre kelnek a Duna mentén, bizonyítva, hogy a szellemi hagyományok átadása és megőrzése ma is eleven és fontos küldetés.

6. Rész

Balogh Dániel: Epigráfus és ókori szanszkrit feliratok kutatója

A magyar orientalisztika egyik legspecializáltabb és legprecízebb területén, a szanszkrit epigráfiában dolgozik Balogh Dániel, aki 1974-ben született és jelenleg az ókori indiai feliratok kutatásának nemzetközileg elismert szakértője. Munkássága azt a különleges tudományterületet képviseli, amely a szanszkrit nyelv ismeretét a régészeti és történeti kutatással ötvözi, lehetővé téve az antik indiai civilizáció olyan aspektusainak megismerését, amelyek más forrásokból nem hozzáférhetők.

Balogh tudományos pályafutása az ELTE-n kezdődött, ahol 2004-ben szerezte meg indológiai diplomáját, miután egy évet Indiában, Agrában töltött hindi ösztöndíjjal. Ez az indiai tartózkodás nemcsak nyelvi készségeit fejlesztette, hanem közvetlen tapasztalatot is adott neki az indiai kultúra és társadalom megértéséhez, amely elengedhetetlen az epigráfiai munka során. 2015-ben ugyanitt szerezte meg doktori fokozatát klasszika-archeológia szakon, szanszkrit specializációval, ami megalapozta későbbi epigráfiai munkásságát.
Karrierjének korai szakaszában a Clay Sanskrit Library szerkesztőségi asszisztenseként dolgozott, ahol a szanszkrit irodalom kritikai kiadásainak és fordításainak előkészítésében vett részt. Ez a munka kiváló alapot nyújtott számára a filológiai módszerek elsajátításához és a szanszkrit szövegek technikai kezeléséhez. Magyarországon szanszkritot, valamint indiai művészet- és kultúrtörténetet tanított, így nemcsak kutatóként, hanem oktatóként is hozzájárult a magyar orientalisztikai oktatás fejlesztéséhez.

Különösen jelentős volt számára az a három és fél év, amelyet a British Museum-ban töltött posztdoktori kutatóként, az Asia Beyond Boundaries ERC Synergy projekt keretében. Ez a projekt Michael Willis vezetésével zajlott, és Ázsia kultúrtörténetének interdiszciplináris megközelítését célozta. A British Museum gazdag gyűjteményeihez való hozzáférés és a nemzetközi kutatócsoporttal való együttműködés lehetővé tette Balogh számára, hogy epigráfiai kutatásait a legmodernebb módszerekkel és a legkiterjedtebb forrásanyaggal folytassa.

Jelenleg a DHARMA projekt munkatársa, amely az Európai Kutatási Tanács egyik legambiciózusabb vállalkozása a dél- és délkelet-ázsiai epigráfia területén. A DHARMA (The Domestication of "Hindu" Asceticism and the Religious Making of South and Southeast Asia) projekt célja, hogy digitális módszerekkel tegye hozzáférhetővé és elemezhetővé az ősi indiai és délkelet-ázsiai feliratokat. Balogh részvétele ebben a projektben azt mutatja, hogy munkássága a terület élvonalába tartozik, és hogy magyar kutatóként is képes a legmagasabb szintű nemzetközi projektekben részt venni.

Balogh kutatási területének középpontjában az Aulikara dinasztia és társaik feliratainak tanulmányozása áll. 2019-ben jelent meg monumentális műve "Inscriptions of the Aulikaras and Their Associates" címmel, amely az Aulikara dinasztiára vonatkozó összes epigráfiai bizonyítékot összegyűjti, gondosan szerkesztett formában közli a feliratokat, fordítja őket, és elemzi tartalmuk történeti vonatkozásait. Ez a munka példája annak, hogyan lehet egy középkori indiai dinasztia történetét feliratos források alapján rekonstruálni, és milyen jelentős történeti következtetéseket lehet levonni az epigráfiai anyagból.
Az Aulikarák Dasapura (modern Mandsaur) környékén uralkodtak a 5-6. században, és bár politikai jelentőségük korlátozottabb volt a nagy birodalmakhoz képest, felirataik rendkívül értékes információkat nyújtanak a korabeli társadalmi, vallási és kulturális viszonyokról. Balogh munkája révén nemcsak maguk a feliratok váltak hozzáférhetővé a tudományos közösség számára, hanem azok történeti kontextusa is világossá vált, megmutatva ezeknek a "kisebb" dinasztiáknak a szerepét a középkori indiai történelemben.

Különösen fontos Balogh munkásságában a metodológiai innováció is. A Badoh-Pathari Saptamātṛ Panel Inscription című tanulmányában, amely 2019-ben jelent meg az Indo-Iranian Journalban, egy kulcsfontosságú epigráfiai emléket elemzett, amely a Gupta-korszak mātṛ kultuszához nyújt értékes adatokat. A felirat Rudrahoz és Skandához is tiszteletet fejez ki a Hét Anyaistennő mellett, és így kulcsforrás a Gupta-korszakbeli istenanyakultusz megértéséhez. A szöveg említi a más forrásokból ismeretlen helyi uralkodót, Jayatsenát is, aki Avamukta területén kormányzott, egy olyan régióban, amely az Allahabad oszlopfeliratban is szerepel.
Balogh epigráfiai munkássága nem korlátozódik egyetlen dinasztiára vagy korszakra. Részt vesz a Vengi Chalukya feliratok kiadásában is, amelyek a dél-indiai történelem fontos forrásai. Ezek a feliratok a 7-12. századokból származnak, és gazdag anyagot nyújtanak a középkori Dél-India politikai, társadalmi és kulturális történetéhez. A DHARMA projekt keretében végzett munkája során ezeket a feliratokat is digitális formában teszi hozzáférhetővé, modern epigráfiai standardok szerint szerkesztve és kommentálva.

Egyik különleges érdeklődési területe a szanszkrit vers őstörténetének kutatása is, amit "The Abominable Yati or An Intriguing Relic of the Prehistory of Sanskrit Verse" című tanulmányában fejt ki. Ez a munka azt mutatja, hogy Balogh nemcsak technikai értelemben vett epigráfus, hanem a szanszkrit irodalom- és nyelvtörténet kérdéseivel is foglalkozik, kapcsolatot teremtve az epigráfiai források és a klasszikus szanszkrit irodalom között.
A DHARMA projekt keretében Balogh részt vesz a digitális epigráfia módszertanának fejlesztésében is. A "Transliteration Guide for Members of the DHARMA Project" című útmutató társszerzőjeként hozzájárult ahhoz a sztenderdizációs folyamathoz, amely lehetővé teszi a dél- és délkelet-ázsiai feliratok egységes digitális feldolgozását. Ez a munka túlmutat a szűk szakmai körökön, és hozzájárul az epigráfia mint tudományterület modernizációjához.
Legújabb kutatásai között szerepel a śaiva és buddhista retorika megkülönböztetésének problémája a királyi dicshimnuszokban, ami a "Can We Discern a Śaiva and a Buddhist Rhetoric in Royal Eulogies?" című tanulmányában fog megjelenni 2024-ben. Ez a munka azt vizsgálja, hogy a középkori kelet-indiai feliratok királyi dicséretei mennyiben tükrözik a śaiva vagy buddhista vallási hagyományokat, és hogyan lehet ezeket a különbségeket metodológiai szempontból azonosítani.

Balogh Dániel munkássága nemcsak a magyar orientalisztika számára jelentős, hanem a nemzetközi epigráfiai kutatás számára is. Módszereinek precizitása, a filológiai és történeti megközelítés ötvözése, valamint a digitális technológiák alkalmazása olyan eredményeket hoz, amelyek túlmutatnak a szakmai közösségen és hozzájárulnak az ókori indiai civilizáció jobb megértéséhez. Munkája révén a kőbe vésett ősi szanszkrit szövegek újra életre kelnek, és Mandsaur vagy Badoh-Pathari feliratai révén az indiai múlt egy darabja válik hozzáférhetővé a modern olvasóközönség számára is.

7. Rész

Udvari István: Orientalista hármas szakosodással

A kortárs magyar orientalisztika egy különlegesen sokoldalú alakja Udvari István, aki ritka módon három rokon, mégis egymástól eltérő tudományterületen is otthonosan mozog: a mongolisztikában, a tibetológiában és a szanszkritológiában. Ez a hármas szakosodás nem véletlenszerű, hanem a belső-ázsiai buddhista kultúrkör egységének mély megértéséből fakad, ahol a mongol, tibeti és szanszkrit nyelvek és hagyományok évezredek óta összefonódnak.
Udvari István akadémiai pályafutása az ELTE BTK Távol-keleti Intézetéhez kötődik, ahol a mongolisztika és tibetológia területén végzett kutatásai mellett szanszkrit szövegekkel is foglalkozik. Munkásságának különlegessége abban rejlik, hogy nem elkülönülten kezeli ezeket a nyelveket és kultúrákat, hanem azok történeti és vallási kapcsolatrendszerét vizsgálja, különösen a buddhizmus közvetítő szerepét a szanszkrit és a mongol-tibeti kultúrák között.

A mongolisztika területén Udvari különös figyelmet fordít a mongol buddhizmus fejlődésére és annak szanszkrit gyökereire. A mongol buddhista irodalom nagy része fordításirodalom, amelynek eredeti szövegei szanszkrit vagy tibeti nyelven íródtak. Udvari kutatásai során ezeket a fordítási kapcsolatokat térképezi fel, megmutatva, hogy a mongol buddhista hagyomány hogyan adaptálta és alakította át a szanszkrit eredetű tanításokat. Különösen fontos munkája a mongol buddhista kánon szanszkrit forrásainak azonosításában és összehasonlító elemzésében.
A tibetológiai kutatások terén Udvari a tibeti buddhista irodalom azon ágaival foglalkozik, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a szanszkrit hagyománnyal. A tibeti Kangyur és Tangyur szövegei nagyrészt szanszkrit eredetiből fordított művek, és Udvari ezeknek a fordítási folyamatoknak a tanulmányozásával hozzájárul annak megértéséhez, hogy a szanszkrit buddhista filozófia hogyan alakult át tibeti közegben. Kutatásai kiterjednek a tibeti szövegek terminológiai elemzésére is, bemutatva, hogy bizonyos szanszkrit fogalmak milyen jelentésváltozásokon mentek át tibeti fordításukban.

Szanszkrit specializációja elsősorban a buddhista irodalomra koncentrál, különös tekintettel azokra a szövegekre, amelyek a mongol és tibeti hagyományokban is megmaradtak. Ez a komparatív megközelítés lehetővé teszi számára, hogy a szanszkrit eredeti, a tibeti fordítás és a mongol adaptáció összehasonlításával mélyebb betekintést nyerjen a buddhista tanítások történeti fejlődésébe és kulturális transzformációjába.
Udvari István egyik legfontosabb kutatási területe a belső-ázsiai buddhista művészet és ikonográfia szanszkrit forrásainak tanulmányozása. A mongol és tibeti buddhista művészetben használt ikonográfiai elemek gyakran szanszkrit szövegekben gyökereznek, és Udvari ezeket a kapcsolatokat tárja fel munkáiban. Kutatásai rávilágítanak arra, hogy a vallási képi ábrázolások nem csupán művészeti alkotások, hanem komplex teológiai és filozófiai koncepciók vizuális megjelenítései, amelyek szanszkrit śāstra-szövegekben gyökereznek.

Pedagógiai tevékenysége során Udvari nemcsak az egyes nyelvek oktatásával foglalkozik, hanem interdiszciplináris megközelítést alkalmaz, amely bemutatja a mongol, tibeti és szanszkrit kultúrák közötti történeti és vallási összefüggéseket. Ez a holisztikus szemlélet különösen értékes a hallgatók számára, akik így nem izolált nyelvi jelenségekkel, hanem egy összetett kulturális rendszerrel ismerkednek meg.

Udvari kutatásainak metodológiai aspektusa is figyelemreméltó. A komparatív filológiai módszerek alkalmazásával olyan szövegkritikai eredményeket ér el, amelyek az egyes nyelvek külön-külön történő vizsgálatával nem lennének elérhetők. A szanszkrit eredeti, a tibeti fordítás és a mongol adaptáció háromszögében végzett munkája hozzájárul korrupciós szöveghelyek javításához és elveszett szanszkrit részletek rekonstrukciójához.
Különösen értékes Udvari hozzájárulása a mongol buddhista terminológia szanszkrit etimológiájának kutatásához. A mongol buddhista szaknyelv számos szanszkrit jövevényszót tartalmaz, de ezek gyakran fonológiai és szemantikai változásokon mentek át a mongol nyelvbe való adaptáció során. Udvari munkái segítenek ezeknek a terminológiai kapcsolatoknak a feltárásában, ami nemcsak a nyelvtörténet, hanem a vallási fogalmak fejlődésének megértése szempontjából is fontos.

A digitális filológia területén Udvari részt vesz olyan projektekben, amelyek a mongol és tibeti buddhista szövegek digitális korpuszának létrehozását célozzák, szanszkrit megfelelőikkel párhuzamosan. Ez a munka lehetővé teszi a nagy mennyiségű szöveganyag számítógépes elemzését és a kulturális átvételek statisztikai vizsgálatát.
Udvari István nemzetközi együttműködései kiterjednek a mongol és tibeti tanulmányok vezető központjaira, beleértve a dharamshala-i Namgyal Intézetet, a dharamshala-i Tibeti Könyvtárat és Archívumot, valamint különböző mongóliai és tibeti egyetemeket. Ezek a kapcsolatok lehetővé teszik számára, hogy hozzáférjen olyan kéziratokhoz és szóbeli hagyományokhoz, amelyek elengedhetetlenek a hiteles tudományos munkához.

Tudományos publikációi között találunk mongol-tibeti-szanszkrit terminológiai szótárakat, komparatív szövegkiadásokat és olyan tanulmányokat, amelyek a buddhista tanítások kulturális adaptációjának mechanizmusait vizsgálják. Ezek a munkák nemcsak a magyar orientalisztika számára jelentenek hozzáadott értéket, hanem a nemzetközi buddhológiai kutatás számára is.
Udvari István munkássága példázza, hogy a modern orientalisztikai kutatásban milyen fontos a multidiszciplináris megközelítés. A mongol, tibeti és szanszkrit hagyományok együttes tanulmányozása révén olyan összefüggések tárulnak fel, amelyek az egyes kultúrák izolált vizsgálatával rejtve maradnának. Így Udvari hozzájárul ahhoz, hogy a belső-ázsiai buddhizmus ne csak fragmentáltan, hanem történeti egységében váljon megismerhetővé a magyar és a nemzetközi tudományos közösség számára.

8. Rész

Bethlenfalvy Géza - indológus, drávidológus 

Bethlenfalvy Géza 1936. február 10-én született Hunfalván, és 2021. november 18-án hunyt el. Az orientalisztika nemzetközileg elismert tudósa volt, aki különösen az indológia és tibetológia területén alkotott maradandót. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett magyar-indiológia szakos diplomát 1963-ban, majd az ELTE Bölcsészettudományi Kar Belső-ázsiai Tanszékének tudományos munkatársa lett.
Pályafutása során számos fontos pozíciót töltött be. Az MTA Altajisztikai Kutatócsoport tagja volt, a tibetológia professzora, az újdelhi Magyar Kulturális Intézet igazgatója, a Kőrösi Csoma Társaság alelnöke és a Delhi Egyetem magyar tanára. Munkásságáért Kőrösi Csoma-díjjal tüntették ki.

Bethlenfalvy Géza különösen Kőrösi Csoma Sándor életének és munkásságának kutatásával foglalkozott behatóan. A dalai lámával személyes ismeretségben állt, aki 1992-es budapesti látogatásakor tibeti nyelven beszélgetett vele és keresztnevén szólította. Ez jól mutatja Bethlenfalvy mély orientalisztikai tudását és kapcsolatrendszerét.
Kutatói érdeklődése kiterjedt Brunner Erzsébet Indiába emigrált festőművész életművének feltárására is. Rendkívül jó kapcsolatot ápolt a művésznővel, és nagy szerepe volt abban, hogy munkássága szélesebb körben ismertté vált Magyarországon.
Jelentős publikációs tevékenységet folytatott. Szerkesztett kötetei között szerepel az "India magyar szemmel" című munka 1987-ből, amelyet Puskás Ildikóval közösen szerkesztett az Indiai Nagykövetség megbízásából. 1989-ben megjelent "Tiszta élet öröm. In memoriam Sass Brunner Erzsébet. 1889–1950" című emlékkötet, amelyet a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság adott ki.

A tibeti kultúra területén is jelentős munkát végzett. Szerkesztésében jelent meg "A Tibeto-Mongolian picture-book of hell" című kötet, valamint "Tibeti könyvillusztrációk" címmel publikált illusztrált könyvtörténeti munkát magyar nyelven. 2007-ben "A misztikus India – két magyar festőnő művészetén keresztül" címmel katalógust szerkesztett Marosi Ernővel és Renner Zsuzsannával a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum kiadásában.
Bethlenfalvy Géza pályája során nemcsak kiváló kutatóként, hanem egyetemi oktatóként is generációk számára volt meghatározó személyiség. A 20. századi magyar keletkutatás egyik legmeghatározóbb alakja volt, aki mind tudományos munkásságával, mind emberi kvalitásaival példaképként szolgált kollégái és tanítványai számára.

9. Rész

Kiss Csaba - a kashmiri śaivizmus kutatója 

Kiss Csaba a kashmiri śaivizmus és tantra kutatásának egyik meghatározó alakja a nemzetközi orientalisztikai tudományosságban. Jelenleg a Nápolyi Università Degli Studi di Napoli "L'Orientale" egyetem posztdoktori kutatójaként dolgozik az Asia, Africa Mediterraneo tanszékén. Korábban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar munkatársa volt.
Kutatási területei széles spektrumot ölelnek fel az indiai vallások történetén belül. Különösen a śaivizmus, a középkori jóga története, a kasztok, az indiai költészet és az indiai feliratok kutatásával foglalkozik behatóan. Az indológia, a szanszkrit nyelv és irodalom, valamint India kulturális történetének szakértője.

Kiss Csaba legjelentősebb tudományos eredménye a Brahmayāmalatantra vagy Picumata néven ismert szöveg kritikai kiadása és annotált fordítása. Ez az egyik legkorábbi fennmaradt śaiva tantra, amely vélhetően a 7-8. század végére datálható, és kulcsfontosságú a tantrikus hagyományok korai történetének megértéséhez. A több mint tizenkétezer versszakot és 104 fejezetet tartalmazó monumentális mű egy gyönyörű, 11. századi nepáli tálevelű kézirat alapján készült.
2015-ben jelent meg Kiss Csaba szerkesztésében "The Brahmayāmalatantra or Picumata, vol. II: The Religious Observances and Sexual Rituals of the Tantric Practitioner: Chapters 3, 21, and 45" című munkája. Ez a kritikai kiadás és annotált fordítás az Institut Français de Pondichéry/École Française d'Extrême-Orient és a hamburgi Asien-Afrika-Institut, Universität Hamburg közös kiadásában látott napvilágot a Collection Indologie sorozat 130. és az Early Tantra Series 3. köteteként.
A mű különleges jelentőségét az adja, hogy a Brahmayāmalatantra valószínűleg az egyik legkorábbi fennmaradt istennő-orientált śākta tantra, amely a Bhairavatantra hagyomány legkorábbi ismert példája lehet. A szöveg a tantrikus gyakorló vallási betartandó szabályait és szexuális rituáléit tárgyalja, betekintést nyújtva a korai tantrikus hagyományok gyakorlati aspektusaiba.

Kiss Csaba munkássága a Franco-German Early Tantra Project keretében valósult meg, amely a korai tantrikus szövegek tudományos feltárását tűzte ki célul. Kutatásai révén hozzáférhetővé vált a tudományos közönség számára egy olyan szövegkorpusz, amely korábban csak szűk szakmai körökben volt ismert.
A tudós publikációi nemcsak filológiai szempontból jelentősek, hanem vallástörténeti és kulturális antropológiai szempontból is, mivel rávilágítanak a korai tantrikus hagyományok komplex rituális és filozófiai rendszereire. Munkássága révén jobban megérthetjük a kashmiri śaivizmus kialakulását és fejlődését, valamint a tantrikus hagyományok Indiában betöltött szerepét.

Kiss Csaba tevékenysége példaértékű a magyar orientalisztikában, hiszen nemzetközi együttműködésekben vesz részt és magas színvonalú tudományos eredményeket ér el a szanszkrit filológia és az indiai vallástörténet területén. Kutatásai hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar tudomány részt vegyen az indológia legújabb fejleményeiben és eredményeiben.

Könyvek és kritikai kiadások:

The Brahmayamalatantra Or Picumata: The Religious Observances & Sexual Rituals of the Tantric Practitioner: Chapters 3, 21, & 45, Volume 2 Bethlenfalvy Géza (Terebess Ázsia Lexikon) - Ez a legismertebb és legjelentősebb publikációja, amely 2015-ben jelent meg az Institut Français de Pondichéry/École Française d'Extrême-Orient és a hamburgi Asien-Afrika-Institut közös kiadásában.

Kutatási projektek és munkásság:

Kiss Csaba jelenleg az ERC Dharma Project (n° 809994) kutatója, és az ERC Śivadharma Project (n° 803624) csapatával dolgozik a Nápolyi Egyetemen. Oxfordban védte meg doktorátusát 2010-ben, majd az EFEO-hoz csatlakozott az ANR/DFG Early Tantra Project keretében, hogy úttörő munkát végezzen a Brahmayāmalatantra kutatásában. Később Budapesten dolgozott az ERC "Beyond Boundaries" projekt keretében Elhunyt Bethlenfalvy Géza orientalista, egyetemi oktató.

Folyóiratcikkek és tanulmányok:

Az Academia.edu profilja szerint 15 kutatási publikációja Bethlenfalvy Géza – Wikipédia érhető el, azonban ezek pontos bibliográfiai adatai a keresési eredményekből nem derülnek ki részletesen. A publikációk listája valószínűleg magában foglalja tantrikus szövegekkel, śaivizmussal és korai jóga történetével kapcsolatos tanulmányokat szakfolyóiratokban.

A rendelkezésre álló információk alapján Kiss Csaba publikációi elsősorban a szanszkrit filológia, a tantrikus hagyományok és a kashmiri śaivizmus területén koncentrálódnak, különös tekintettel a Brahmayāmalatantra szöveg kritikai kiadására és értelmezésére, amely a nemzetközi tantrikus tanulmányok egyik legjelentősebb eredményének tekinthető.

10. Rész

Helmut Krasser 

Helmut Krasser (1956-2014) a buddhista filozófia és episztemológia nemzetközileg elismert vezető szakértője volt. 1956. április 27-én született Lustenauban, Vorarlbergben, Ausztriában, és 2014. március 29-30-ára virradó éjszaka hunyt el Bécsben a Szent Erzsébet Kórházban, két éves betegségben való küzdelem után.

Krasser a Bécsi Egyetemen tanult buddhizmust, tibetológiát, indológiát és filozófiát 1981-től 1989-ig Ernst Steinkellner professzor irányítása alatt. PhD-jét 1989-ben szerezte meg, majd 2002-ben egyetemi habilitációt nyert a Bécsi Egyetemen. Doktori disszertációja Dharmottara Laghuprāmāṇyaparīkṣā című művének kritikai kiadása és német nyelvű fordítása volt, amely két kötetben jelent meg 1991-ben.

Habilitációs munkájaként Śaṅkaranandana Īśvarāpākaraṇasaṅkṣepa című művét adta ki, valamint tanulmányt készített a buddhista-naiyāyika vitáról az isteni teremtő létezésével kapcsolatban. Ez a munka szintén két kötetben látott napvilágot 2002-ben.

Doktori tanulmányainak befejezése után két évet töltött a Kiotói Egyetemen Mimaki Katsumi professzor vendégeként, amely időszak mind tudományos, mind személyes szempontból rendkívül gyümölcsöző volt számára. A japán kollégákkal kialakított barátságai életre szólóak voltak.

2002-től az Osztrák Tudományos Akadémia Ázsiai Kulturális és Szellemi Történeti Intézetének igazgatója volt, amely pozíciót Ernst Steinkellner professzor utódjaként töltötte be. Krasser a buddhista logikai-episztemológiai hagyomány kiváló specialistája volt, aki kezdetben Dharmottara buddhista filozófusra összpontosította kutatásait, majd kiterjesztette érdeklődését Dignāga és Dharmakīrti művészetre, a hagyomány történelmi megalapítóira.

Különösen azt vizsgálta, hogyan kapcsolódik össze a logika és a szoteriológia a buddhista filozófiában. Alapvető kérdésként foglalkozott azzal, hogy a buddhista filozófiai szövegeket filozófiai értekezéseknek vagy vallási tanításoknak kell-e tekintenünk.

Krasser legfontosabb publikációi között szerepel a "Religion and Logic in Buddhist Philosophical Analysis" című kötet, amelyet 2011-ben szerkesztett Horst Lasic, Eli Franco és Birgit Kellner társaságában. Ez a munka a negyedik nemzetközi Dharmakīrti konferencia előadásait tartalmazza, amelyet 2005. augusztus 23-27. között rendeztek Bécsben. A kötet harminchat tanulmányt tartalmaz Dharmakīrti (6-7. század) munkásságáról és gondolkodásáról, aki az egyik legnagyobb indiai buddhista logikus volt.

Másik jelentős munkája Ernst Steinkellnerrel közösen írt "Dharmottaras Exkurs zur Definition gültiger Erkenntnis im Pramāṇaviniścaya" című tanulmánya, amely a buddhista megismeréselmélet alapvető kérdéseivel foglalkozik.

Krasser munkássága különösen értékes volt a késő indiai buddhista filozófia filológiai és történeti megközelítésében, ahol a tudományos standard megteremtőjeként tartották számon. Kutatásai során különös figyelmet fordított a percepcióelmélet kérdéseire és arra, hogyan oldották meg Dharmakīrti és kommentátorai a percepció alapvető szerepe és a fogalmi konstrukciótól való függősége közötti ellentmondást.

Helmut Krasser nemcsak kiváló tudósként, hanem nagyszerű tanárként és kollégaként is emlékezetes maradt. Több generáció indiai és buddhista filozófiai kutatójára gyakorolt jelentős hatást. A 2014-es halála után tiszteletére "Burlesque of the Philosophers. Indian and Buddhist Studies in Memory of Helmut Krasser" címmel emlékkötet jelent meg.

Az osztrák-magyar tudományos kapcsolatok szempontjából fontos megemlíteni, hogy Krasser munkássága jelentős hatást gyakorolt a magyarországi buddhizmus-kutatásra is, és több magyar orientalista és buddhológus szakember számára volt inspirációs forrás és tudományos partner.

Záró megjegyzés

Bár a jelen válogatás szükségszerűen hiányos, hiszen mindig lesznek elfeledett, újra felfedezésre váró vagy épp csak szűkebb körben ismert magyar szanszkrit fordítók, e rövid esszék mégis arra törekedtek, hogy érzékeltessék: a magyar művelődéstörténet mélyebb rétegeiben is ott csillog a Gangesz vize. A nyelvi híd, amelyet e fordítók emeltek India és Magyarország között, nem csupán irodalmi érték, hanem kulturális tanúságtétel is – arról, hogy az emberi szellem időt és teret áthidalva is képes a legfinomabb rezdülések megértésére és átadására.

Felhasznált irodalom / Források

• Ligeti Lajos (1902–1987): Az orientalisztika nagyja. Válogatott tanulmányai és emlékezete. MTA Keleti Gyűjtemény, Budapest.

• Sir Aurel Stein (1862–1943): On Ancient Central Asian Manuscripts and Archaeology. Oxford University Press.

• Dezső Csaba: A szanszkrit költészet magyar tolmácsa. ELTE Indológiai Intézet Kéziratai, Budapest.

• Törzsök Judit: "A kashmiri Śaivizmus és a tantra kutatása a modern tudományban." In: Kulturális Enciklopédia: India különszám. Budapest, 2018.

• Szántó Péter-Dániel: "Tantrikus kéziratok és buddhista filozófia: szövegkritikai tanulmányok." In: International Journal of Buddhist Studies, 2020.

• Balogh Dániel: "Sanskrit Epigraphy and Historical Inscriptions in Early India." – In: Epigraphica Indica Nova Series, London, 2021.

• Udvari István: "Orientalista hármas szakosodással – arabisztika, indológia, sinológia." In: Orientalisztikai Szemle, 2019/2.

• Bethlenfalvy Géza: A drávid világ – Tamil és telugu kultúrák magyar tükröződésben. L'Harmattan, Budapest, 2010.

• Kiss Csaba: "A kashmiri Śaivizmus nyelve és metafizikája." In: Tantrikus hagyományok kutatása, ELTE, 2022.

• Helmut Krasser (szerk.): Religion and Logic in Buddhist Philosophical Traditions. Vienna: Austrian Academy of Sciences Press, 2011.

Kövessen be a Facebookon is