A Kuṇḍalinī klasszikus szanszkrit nyelvtani elemzése és a modern Kuṇḍalinī-yoga jelenség
Írta: Ferencz Mihály
Amikor először találkoztam a kuṇḍalinī fogalmával, évekig tartott, mire valóban megértettem, hogy mit is rejt magában ez a szó (śabda), és miért vált olyan kulcsfontosságúvá mind a klasszikus indiai spirituális hagyományokban, mind pedig a modern nyugati ezoterikus gondolkodásban. A szanszkrit nyelvkutatás során számomra mindig is nyilvánvaló volt, hogy a szavak mögött rejlő grammatika (vyākaraṇa) struktúrák és etimológia (nirukta) rétegek feltárása nélkül lehetetlen megragadni egy fogalom valódi jelentés (artha) tartalmát, és a kuṇḍalinī esetében ez különösen igaz, hiszen itt egy olyan szakkifejezés, terminus technicus (pāribhāṣika śabda) szerepel, amely ezer évek, évezredek (sahasra varṣa) óta hordoz magában mély szimbolikus (sāṃketika) és spirituális (ādhyātmika) tartalmakat.
A kuṇḍalinī alapja a kuṇḍala gyök, amely a klasszikus szanszkrit nyelvben (saṃskṛta bhāṣā) körhöz (maṇḍala), gyűrűhez (aṅgulīyaka), örvényhez, spirálhoz (āvarta) vagy tekerődéshez (kuṇḍalana) kapcsolódik, és ha mélyebben megvizsgáljuk a szó (pada) szerkezetét, akkor láthatjuk, hogy a főnév (kuṇḍala nāman) a gyök, 'kuṇḍ dhātu' igegyökből származik, amely körmozgást (vṛtta gati) körbe csavarodást, görbülő mozgást (vakra gati) kanyargást, vagy forgást, spirálozást (āvartana) jelent. Ezt a gyököt (dhātu) a képzővel (ala pratyaya) bővítették, amely eszközt (sādhana) vagy cselekvési eredményt (karma phala) jelöl, így a kuṇḍala szó szerint olyan valamit jelent, ami tekercselődésben (ākulatā) van, spirál forma (āvarta rūpa) szerint elrendeződik, vagy körkörös alakot (vṛtta ākāra) ölt.
Most amikor a kuṇḍala alapszóból eljutunk a nőnemű (kuṇḍalinī strī liṅga) alakhoz, akkor egy igen fontos grammatikai átalakulást figyelhetünk meg, amely a nagy szanszkrit nyelvtudós, Kr. e. 4. századi Pāṇini által kidolgozott nyolc fejezet (aṣṭādhyāyī) rendszerben pontosan szabályozott. A kuṇḍalinī alak a kuṇḍala tőhöz kapcsolódó képző (in pratyaya) segítségével jön létre, amely birtoklást vagy valaminek a jelenlétét fejezi ki, majd ezt követi a nőnemű képző (ī strī pratyaya), amely a teljes kifejezést nőnemű alakká teszi. Ez rendkívül jelentős, hiszen a nőnemű alak nem pusztán nyelvtani kategória, hanem mély szimbolikus tartalmat hordoz, amennyiben a energia (kuṇḍalinī śakti) az ősi tantrikus (tāntrika) hagyományokban mindig is a természet, női princípiumhoz (prakṛti), az őserőhöz, ősi energiához (ādyā śakti) és az istennő (devī) aspektushoz kapcsolódott.
Ha tovább boncolgatjuk a szóösszekapcsolási hangváltozások (sandhi) szabályait és a szóösszetételeket (pada vinyāsa), akkor láthatóvá válik, hogy a kuṇḍalinī nem csupán egy tekercselődő valamit jelöl, hanem konkrétan egy olyan energiát, erőt (śakti), amely tekercsessé vált (kuṇḍalī bhūtā) formában, kígyó formában (ahi rūpa) tartózkodik az emberi testben (śarīra). A klasszikus tantrikus szövegekben, különösen a Hatha Yoga fénye (Haṭha Yoga Pradīpikā), a hat cakra leírása (Ṣaṭ Cakra Nirūpaṇa) és Śiva gyűjteménye (Śiva Saṃhitā) műveiben ezt úgy írják le, mint amely három és fél tekercsben (sāḍhe tīn āvarta) összegömbölyödve fekszik a gyökér-támasz energiaközpontben (mūlādhāra cakra), a gerinc tövénél, és alvó állapotban (suptā avasthā) vár arra, hogy a jógi, a yoga gyakorló ja (yogī) spirituális gyakorlata (sādhanā) révén felébredjen (prabuddha) és felfelé mozgással (ūrdhva gati) átjárja a hat kerék, hat energiaközpontokat (ṣaṭ cakra) az ezer szirmú lótuszig (sahasrāra padma), a koponya tetején található ezer szirmú lótuszvirágig.
Most azt is meg kell jegyeznem, hogy mi a különbség az eredeti, klasszikus kuṇḍalinī yoga és az úgynevezett nyugatias forma között, és itt történetileg pontosítanom kell, hogy az első sikh guru, 1469-1539 (Guru Nānak Dev Jī) a sikh hagyomány, szellemi leszármazás (paramparā) első guruja (ādya guru) volt, aki inkább az odaadás útja (bhakti mārga) és a név ismételgetése (nām japna) útját hirdette, és nem ő fejlesztette ki azt a rendszert, amit ma kuṇḍalinī yogaként ismerünk a nyugati világban. A modern nyugati kuṇḍalinī yoga valójában Harbhajan Singh Khalsa, 1929-2004 (Yogi Bhajan Siṅgh Puri) néven ismert tanító kreációja, aki a huszadik század hatvanas éveiben érkezett Amerikába és ott kezdte tanítani azt a légzésszabályozás (prāṇāyāma), testtartás, testhelyzet (āsana), szent hangformula (mantra) és meditáció (dhyāna) gyakorlatokból álló rendszert, amelyet népszerűsített, és amely erősen keveredett a punjabi sikh hagyomány és az erőteljes yoga (haṭha yoga) elemekkel.
Az eredeti kuṇḍalinī yoga, amelyet a klasszikus tantrikus szentírások (tantra śāstra) és yoga filozófiai rendszer (yoga darśana) hagyományok őriznek, jóval mélyebb és összetettebb rendszer, amely nem pusztán gyakorlatokat tartalmaz, hanem a teljes alapelvek tudásának (tattva jñāna) metafizikai világképét, a Brahman tudását (brahma vidyā). Ebben a hagyományban a kuṇḍalinī śakti felébresztése nem cél önmagában, hanem eszköz a Śiva-Śakti egységének (śiva śakti aikya) megvalósítására, amely az életben való megszabadulást (jīvanmukti) jelenti még ebben az életben. A klasszikus szövegek, mint például a Kuṇḍalinī Upanisad (Kuṇḍalinī Upaniṣad) vagy a Yoga Kuṇḍalī Upanisad (Yoga Kuṇḍalī Upaniṣad) részletesen leírják azokat a finom energiacsatornákat (nāḍī), csomókat, blokkokat (granthi) és kerekeket, energiaközpontokat (cakra), amelyeken keresztül áthalad útja során. / Abhinavagupta a kásmíri śaivaizmus ősbölcse is részletesen foglalkozott a kuṇḍalinī-vel és ő három kuṇḍalinī-t is megemlített a műveiben. Erről majd később egy külön posztban foglalkozom majd. /
A kuṇḍalinī fogalom nyelvtani elemzése során nem hagyhatom figyelmen kívül azokat az egyjelentésű szó, szinonimákat (samānārthaka pada) sem, amelyek a különböző szentírás, tudomány (śāstra) művekben megjelentek. A kuṇḍalinī śaktit nevezik kígyószerű, nőnemben (bhujangī), úrnőnek, istennőnek (īśvarī), hang-abszolútumnak (śabda brahma), nagy erőnek (mahā śakti) és legfelsőbb energiának (parā śakti) is. Ezek a megnevezések mind azt a sokoldalú természetet tükrözik, amelyet ez az energia hordoz, és mindegyik más és más aspektusát emeli ki ennek a komplex jelenségnek.
Amikor én magam elkezdtem tanulmányozni a kuṇḍalinī yogát, akkor először is tisztában kellett lennem azzal, hogy ez nem egy egyszerű tornaforma vagy relaxációs, illetve reflexációs gyakorlat, hanem egy olyan mély spirituális gyakorlat (sādhana), amely komoly guru tanításának (guru upadeśa) a vezetését és hosszú időt (dīrgha kāla) igényel. Az eredeti hagyományban soha nem adtak tanítást a kuṇḍalinī śakti felébresztésére anélkül, hogy előbb a gyakorló (sādhaka) éveket ne töltött volna erkölcsi fogadalmak és szabályok (yama niyama) elsajátításával, testtartás, testhelyzet (āsana) tökéletesítésével és légzésszabályozás (prāṇāyāma) gyakorlásával.
A szóösszekapcsolási hangváltozások (sandhi) szabályainak szempontjából is érdekes megvizsgálni, hogyan alakul a kuṇḍalinī śabda, amikor más szavakkal összetett szót (samāsa) alkot. Például a kuṇḍalinī yoga összetételben változatlan marad, mert ez egy determinatív összetétel (tatpuruṣa samāsa), ahol a második tag, a yoga határozza meg a jelentést, tehát ez a kuṇḍalinī yogája, a kuṇḍalinīre vonatkozó yoga. Hasonlóképpen a kuṇḍalinī śakti összetétel is egy jelzős összetétel (karmadhāraya samāsa), ahol az energia jellegét határozza meg pontosabban a kuṇḍalinī jelző.
Most térjünk vissza az eredeti téma folytatásához, hogy pontosan milyen jelentést hordoz a kuṇḍalinī śabda és hogyan juthatunk el a tekercs átvitt értelemben vett spirál jelentéséhez. A kuṇḍala gyök alapvető jelentése valóban tekercsként, csavarodásként értelmezhető, de ha mélyebben vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy a spirál koncepció nem pusztán geometriai forma, hanem kozmikus szimbólum is egyben. Az ősi védikus és tantrikus (tāntrika) gondolkodásban a spirál az élet, a teremtés és az evolúció alapvető mintázata, amely megjelenik a galaxisok forgásában, a csigaházak formájában, a DNS kettős spiráljában és az emberi ujjlenyomatokban is. Amikor tehát a kuṇḍalinī śaktit tekercsként vagy spirálként írjuk le, akkor nem csupán annak fizikai alakzatára utalunk, amely három és fél fordulatban összegömbölyödve pihen a gyökér-támaszban (mūlādhāra), hanem arra a dinamikus, életadó és transzformatív erőre is, amely spirális mozgással tör felfelé az emberi tudat csatornáin keresztül.
A kuṇḍalinī śabda nőnemű volta, amit a nőnem (strī liṅga) nyelvtani kategória fejez ki, további mélységet ad ennek a fogalomnak, hiszen a śakti mindig a természet, női princípium (prakṛti) oldalához tartozik, szemben a tiszta tudat, férfi princípium (puruṣa) maszkulin princípiumával. A tantrikus filozófia (tāntrika tattvavāda) szerint a világ megnyilvánulása a dinamikus energia (śakti) és a statikus tudat (śiva) örök táncából fakad, és a kuṇḍalinī yoga célja nem más, mint hogy ezt az elkülönülést feloldja és újraegyesítse az individuumban (jīva) ezt a két princípiumot. Ezért mondják a klasszikus szövegek, hogy amikor a kuṇḍalinī eléri az ezer szirmú (sahasrāra) lótuszt (padma), akkor ott egyesül Śiva, a tudat aspektusával (śiva), és ebből az egyesülésből születik a boldogság, üdvösség (ānanda), az elmélyült állapot (samādhi) és végül a megszabadulás (mokṣa).
Fontos még megjegyeznem, hogy a kuṇḍalinī śabda etimológiai elemzésekor nem hagyhatjuk figyelmen kívül az edény, gödör, tó (kuṇḍa) jelentéseket sem, amely szintén a kuṇḍ gyökből származik és amely egy mélyedést, tartályt vagy receptakulumot jelöl. Ez a jelentésréteg azért releváns, mert a mūlādhāra cakrát sokszor úgy írják le, mint egy mélyedés, tartály (kuṇḍa) edényt vagy medencét, amelyben a kuṇḍalinī śakti összegyűlve pihen, mint valami felbecsülhetetlen értékű nektár, a halhatatlanság itala (amṛta) vagy mennyei ital (soma). Ez a kép tovább erősíti azt az elképzelést, hogy a kuṇḍalinī nem pusztán egy energia, hanem egyfajta potenciális kincs vagy isteni lehetőség, amely minden emberi lényben benne rejlik, de amelyet fel kell ébreszteni és fel kell vezetni ahhoz, hogy megvalósulhasson az emberi élet legmagasabb célja. Csakhogy, ez nem működik a nyugatiasodott, kitalált vagy összekeveredett eszközök között!
A klasszikus erőteljes yoga (haṭha yoga) és királyi yoga (rāja yoga) hagyományokban a kuṇḍalinī felébresztésének folyamata igen részletesen le van írva, és ez a folyamat több lépcsőből áll. Először is szükséges a csatorna tisztítás (nāḍī śuddhi), vagyis a központi energiacsatorna (suṣumnā nāḍī) és a többi finom energiacsatorna (nāḍī) megtisztítása a légzésszabályozás (prāṇāyāma) és egyéb tisztító cselekvések (śuddhi kriyā) révén. Ezután következik az életerő (prāṇa) szabályozása és a hold energiacsatorna (idā) és nap energiacsatorna (piṅgalā) nāḍīk egyensúlyba hozása, hogy a prāṇa belépjen a központi csatornába (suṣumnā). Csak ezután következhet a kuṇḍalinī ébresztése különféle pecsét, energetikai gyakorlatok (mudrā), zár, energetikai reteszekek (bandha) és vizualizációs gyakorlatok segítségével.
Ami a különbséget illeti az eredeti és a modern nyugati kuṇḍalinī yoga között, azt kell mondanom, hogy bár a Yogi Bhajan által tanított rendszer is tartalmaz autentikus elemeket és hatásos technikákat, mégis jelentős eltérések vannak a klasszikus hagyománytól. A modern nyugati forma sokkal inkább gyakorlat-orientált és kevésbé hangsúlyozza a filozófiai hátteret, a guru háztartása, hagyományos iskolarendszerű (gurukula) tanítást és a hosszú évekig tartó felkészülést. Emellett a Yogi Bhajan által tanított rendszer erősen integrálta a sikh szent hangformulák (mantra) kat, mint például az igaz név, igaz identitás (sat nām) mantra-t és más punjabi nyelvű szövegeket, amelyek nem részei a klasszikus szanszkrit alapú tantrikus (tāntrika) hagyománynak.
Az eredeti kuṇḍalinī yoga hagyomány gyökerei a Śivához kapcsolódó (śaiva) és Śaktihoz kapcsolódó (śākta) tantrikizmusban találhatók, különösen a kásmíri śivaizmus (kāśmīra śaivizmus) és a Szent Tudás hagyomány (śrīvidyā) vonalakban, ahol a gyakorlat elválaszthatatlan volt egy komplex filozófiai nézet (darśana) rendszertől és egy mély guru-tanítvány hagyománylánctól (guru śiṣya paramparā). Ezekben a hagyományokban a kuṇḍalinī yoga nem volt egyszerűen egy technika, hanem egy teljes életfilozófia (jīvana darśana) és spirituális út (sādhana mārga), amely magában foglalta az etikát, a filozófiát, a rituálét és az elmélyülést egyaránt.
Amikor a kuṇḍalinī śabda teljes jelentését próbálom összefoglalni, akkor azt mondhatom, hogy ez a kifejezés egy spirálisan összegömbölyödött, alvó állapotban lévő, isteni természetű energiát jelöl, amely potenciálisan minden emberi lényben jelen van, és amely ha megfelelő spirituális gyakorlat (sādhana) révén felébresztik, akkor felfelé spirálozva átjárja az emberi test finom energetikai csatornáit és központjait, végül pedig egyesül a legmagasabb tudatállapotot képviselő Śiva princípiummal (śiva tattva) a sahasrāra cakrában, ezáltal megszabadítva az individuumot (jīva) a létfolyam, újraszületések köre (saṃsāra) kötöttségeiből és megvalósítva a megszabadulás (mokṣa) végső állapotát. Ez a jelentés magában hordozza egyszerre a fizikai leírást: a tekercset, a szimbolikus tartalmat, spirált, kígyót, istennőt, és a spirituális célt, felszabadulást, megvilágosodást, egyesülést, és így a kuṇḍalinī śabda egy teljes kozmológiai és szoteriológiai rendszert sűrít egyetlen nőnemű főnévbe, amely évezredek óta inspirálja a spirituális keresőket és gyakorlókat szerte a világon.